Gyakran ismételt kérdések

Mennyi időt vesz igénybe a rugó felújítása vagy javítása?
Ez mindig a javítás nagyságától függ. Amennyiben a javításban tudunk segíteni, maximum 1 nap alatt megjavítjuk rugóját. Vannak olyan javítások is (például ívelés, kistehergépkocsi rugóinak javítása, lappótlás), amelyeket szinte azonnal, azaz 1-2 órán belül orvosolni tudunk. Ehhez azonban telefonos bejelentkezés szükséges, mivel így fel tudunk készülni (begyújtjuk a kemencét, előkészítjük a cserére a rugólapokat, stb).
Ki kell cserélni mind a két rugót, ha csak az egyik oldal törött?
Abban az esetben, ha egy ugyan olyan használtsági fokú, méreteiben megegyező rugó kerül felhasználásra a javítás során, akkor nem muszáj mindkét rugót kicserélni, de célszerű mindkét rugót kiszerelni és azonos magassági méretre beívelni. Ez vonatkozik a tekercs- és laprugókra is. Ha nem történik meg az ívelés, akkor sem lesz nagy különbség a két oldal között. Eddigi tapasztalataink szerint a két oldal magassága között 3-8mm eltérés keletkezett, mely egy autó esetében nem számottevő. Minden autóban van minimum 2-5mm eltérés a két oldal között.
Lehetséges-e az, hogy amiatt, mert kicseréltem a lengéscsillapítót gázos típusra, megemelkedett az autó magassága?
Lehetséges, mivel a gázos lengéscsillapítók mind a két irányban, azaz felfelé és lefelé is dolgoznak a bennük uralkodó gáznyomás hatására. Ezzel segítik a rugót, amely így emeli az autót.
Előfordulhat-e, hogy két egyforma magasságú rugóval van szerelve az autó, mégis több centiméteres különbség van a két oldal magassága között?
Előfordulhat, aminek több oka is lehet.
  • az egyik rugó eltörött
  • a rugótányér
    • leszakadt
    • más méreten van elhelyezve a lengéscsillapító oldalán
    • a kasztninál lévő felfogatási pont (torony) deformálódott
    • a felfogatási pont átszakadt a korrózió hatására
  • az autó sérült volt, de nem pontosan lett a sérült oldal a helyére húzatva, ezért a felső rugófelfogatási pontok eltérnek az elméleti függőleges iránytól, így a rugó "félre dolgozik", a rugóerejének kevesebb százalékát tudja csak hasznosítani
Mitől lehet az, hogy az első futómű jó állapotban van, jól van beállítva, az autó ennek ellenére mégis félrehúz?
Ez a hiba akkor jelentkezhet, ha a hátsó futóművel vannak problémák. Merev hátsó hidas, laprugós autóknál ez a hibajelenség arra utal, hogy a rugó első szeme le van törve, vagy a magcsavar a rugókötegben el van szakadva.
Mitől lehet az, hogy zörög, kopog az első vagy hátsó futómű?
Okozhatja a rugó vagy a futóműszilent, gömbfej, féltengely hibája.
Nem fekszik pontosan a rugó a rugótányérokba. Miért?
A rugó törött, csak a letört darab már kirázkódott a helyéről, vagy tuningolás címszó alatt levágtak egy darabot a rugóból, ezzel az utolsó menet kialakított formáját megváltoztatta, vagy egyszerűen nem a megfelelő rugó került beszerelésre a régi helyett.
Más kérdésem van. Tudnak segíteni?
Munkatársaink örömmel megválaszolják a kérdését. Kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot!